Forrásaink

Forrásaink és partnereink

Szeretnénk itt felsorolni mindazokat a szerzőket, lelkészeket, gyülekezeteket, alapítványokat és magazinokat, amelyek portálunk tartalmának fő forrásaiként szolgálnak. Minden itt szereplő partnerünkkel hivatalosan működünk együtt. Köszönjük támogatásukat és a rendelkezésünkre bocsátott anyagokat. És természetesen hálásak vagyunk mindazokért is, akik akár csak egyetlen anyag megosztásával gazdagították gyűjteményünket!

LEGFONTOSABB PRÉDIKÁCIÓS FORRÁSAINK:

Ébredés Alapítvány (Bibliaszövetség)
A pasaréti, nagyvárad téri, hajdúböszörményi református lelkipásztorok, Dr. Pálhegyi Ferenc és a nagyvárad téri Református Gyülekezetben elhangzott „Fontos Kérdéseink” című sorozatok hanganyagaival gyarapították adatbázisunkat

Lovász László
Több mint egy évtizede rögzíti az elsősorban baptista és pünkösdi ifjúsági konferenciák előadásait, és közel 600 nagyon értékes hanganyaggal bővítette a Portál MP3-állományát

Pasaréti Református Gyülekezet
Cseri Kálmán, Varga Róbert, Földvári Tibor, Csere Mátyás és az ott szolgáló vendég lelkipásztorok szöveges és audió prédikációi

Magyarországi Baptista Egyház
Napi áhítatok

Evangéliumi Kiadó
Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza, Carl Eichhorn: Isten műhelyében valamint Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett című áhítatos-köteteit engedélyezték megosztani

Zúgó Szél Alapítvány
Karizmatikus anyagaink egyik fő forrása

Kármel Gyülekezet – Evangéliumi Pünkösdi Közösség
D. Nagy Tamás és a péceli Kármel Gyülekezet 2001 óta elhangzott hanganyagai

A HÁROM ONLINE MAGAZINUNK LEGFONTOSABB FORRÁSAI, akiktől cikkeinket és tanulmányainkat kaptuk illetve a jövőben is kapjuk – csak felsorolásképpen:

Anglican Church Planting Initiatives
Cell UK
Center for Parents/Youth Understanding
Christian Leadership Ministries
Christianity Today
Church for Men
Church Leader Insights
Discipleship Tools
Enrichment Journal Experiencing Worship
Fuller Youth Institute
Harvest Fellowship
HomeWord
House Church Network
Joel Comiskey Group
John Edmiston
Joyful Heart, Ralph F. Wilson
Kent Anderson
McMaster Journal of Theology and Ministry
Next Wave
Preaching.org
Richard Peace
Save America Ministries
Seth Barnes
Smalley Relationship Center
Steve Miller
Xenos Christian Fellowship
Youth Ministry
Youth Specialites
Youth Work International
Youthwork Magazine
 
A lista folyamatosan bővül!